Hírlevél

Kawasaki hivatalos hírlevél

27 Szeptember 2010 Sikeres Kawasaki szereplés az imolai futamon

A szezon legjobb versenynapját zárta a Kawasaki Racing Team Superbike csapata.
Az olaszországi Imolában megtartott versenyen Tom Sykes a pole pozícióból rajtolva az első futamban nyolc körig vezette a mezőnyt, majd a 6. helyen ért célba, a második futamban azonban idei legjobb Kawasakis eredményével a 4. helyet szerezte meg, ezzel a 14. helyre lépett fel a bajnokságban.

Tom Sykes: "Fantasztikus eredményt értünk el. Ez a hétvége egy álom volt. Az időmérőn elért pole pozíciónak köszönhető legjobb rajtrács tényleg segített minket a versenyben. Boldog vagyok, hogy vezettem a versenyt és nem titkolom nagyon szeretek üres aszfalton versenyezni . A mai napon egy kis ízelítőt kaptam abból, hogy milyen is néhány körig vezetni a mezőnyt, pedig ez nem is az én bajnokságom. Fantasztikus eredmény egy hatodik és egy negyedik hely a Ninja ZX-10R-rel. "

Ian Lowry:
"Ez egy kemény pálya, ahol sokat lehet tanulni. A hétvégi legjobb köridőmet a versenyen mentem, mivel fokozatosan javítottam az eredményemen. Kicsit csalódott vagyok a második futam eredménye miatt, de ez a realitás, hiszen korábban még soha nem mentem ezen a pályán."

A versenyről készült bővebb összefoglalót sok képpel és videóval a kawa.blog.hu oldalunkon olvashatja el.

A bajnoki cím sorsa is eldőlt Imolában. Max Biaggi lett a 2010-es Superbike bajnok, az első olasz versenyző, aki megnyerte a sorozatot.

A Supersport mezőnyben a Ninja ZX-6R-rel versenyző Fujiwara a 4. helyről rajtolva végül az 5. helyen ért célba. Csapattársa, a sérült Joan Lascorz-ot helyettesítő Broc Parkes a hatodik helyről indulhatott, de a rajtját annyira elrontott, hogy az első kört csak a 14. helyen zárta. Ebből a reménytelen helyzetből azonban fokozatosan előbbre küzdötte magát és az utolsó körben csapattársát is megelőzve végül a 4. helyen ért célba.

A Supersport bajnokságban eldőlt, hogy sérülése miatt az utolsó három futamot kihagyó Joan Lascorz a 3. helyen zárt, mivel már matematikai esély sincs arra, hogy az utolsó futamon megelőzzék.

A Superbike és Superpsort világbajnokság záró futamára október 1-3. között Magny-Cours-ban kerüls sor, ahol egyébként a 2011-es ZX-10R superbike versenygépet is tesztelni fogják.